Elhúzták a nótáját

2018. 02. 20., k - 14:17
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik szegedi vendéglátó egység zenegépét feltörte, majd abból pénzt tulajdonított el egy helybeli férfi. A gyanúsított a bejelentéstől számított néhány órán belül már rendőrkézen volt.

A szórakozóhely egyik alkalmazottja 2018. február 19-én délután, két vendég távozását követően vette észre, hogy a helyiségben levő zenegépet valaki felfeszítette, és abból pénzt lopott el. A bejelentést követően, rövid időn belül a kiérkező körzeti megbízott megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 38 éves férfi gyanúsítható megalapozottan.

Őt előállították, majd gyanúsítotti kihallgatása során beismerő vallomást tett. Ellene lopás miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.