Ellopták, majd eladták

2018. 11. 16., p - 07:54
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisteleki nyomozók őrizetbe vettek egy 36 éves férfit, aki kiskunmajsai társával egy személyautót lopott Bakson.

A feltételezett elkövetők 2018. november 13-án este lopták el a ház előtt álló járművet, amelyet nem sokkal később Dócon értékesítettek. A rendőrök másnap előállították a gyanúsítottakat, egyikük beismerte a bűncselekmény elkövetését. A páros másik tagját a nyomozók őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A két férfival szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Kisteleki Rendőrkapitányságon.
A rendőrök az autót lefoglalták. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.