Először ütött, aztán szúrt

2018. 08. 31., p - 09:20
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Váci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint a 22 éves férfi 2017. április 8-án 21 óra körül Szob, Dózsa György úton található családi ház előtt az utcán összeverekedett egy 20 éves helyi férfival. A verekedésnek az ingatlanban lakók vetettek véget, amelynek során a gyanúsított egy 42 éves férfit egy késsel mellkason szúrt. A sértett a szúrás következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint - nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök a férfit a helyszínen elfogták és a Váci Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a 22 éves férfit garázdaság vétség és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették.

"

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Váci Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.