Elütött egy gyalogost, majd elhagyta a helyszínt

2021. 03. 06., szo - 08:26
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.

Gyalogos gázolásról érkezett bejelentés a rendőrségre 2020. október 27-én 20 óra körül. Egy személyautó ütött el egy férfit Debrecenben, a Thaly Kálmán utcában egy gyalogátkelőhelyen, majd elhajtott a helyszínről. A gyalogos könnyű sérüléseket szenvedett a baleset következtében, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A rendőrök információkat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak meg, hogy minél hamarabb azonosítani tudják a gépkocsit és annak vezetőjét. A szemtanúk egy sötét színű kombi autót láttak, ez máris sokat segített a nyomozóknak abban, hogy szűkíthessék a kört. Két nappal később, 2020. október 29-én már gyanúsítottként hallgattak ki egy 34 éves helyi lakost, aki a gyanú szerint egy sötétkék, kombi BMW-vel közlekedett a baleset időpontjában a helyszín közelében. A férfi beismerte, hogy ő gázolta el a gyalogost. Észrevette, hogy elütött valakit, azonban annyira megijedt, hogy inkább továbbhajtott.

A Debreceni Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték az ügyben, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.