Engedély nélkül vitt el egy segédmotor-kerékpárt

2018. 11. 29., cs - 10:49
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jármű önkényes elvétele miatt indult büntetőeljárás egy 30 éves balatonhenyei férfi ellen, a Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Az eljárás adatai szerint egy 30 éves balatonhenyei férfi 2018. augusztus 18-ára virradó éjszaka egy révfülöpi üdülő bekerített udvaráról a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül elvitte annak segédmotor-kerékpárját. A járművel Kővágóörs településig jutott el, mivel abból menet közben kifogyott az üzemanyag. A férfi ezt követően a motorkerékpárt egy közeli ingatlan nyitott udvarára tolta és ott hagyta.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként a bejelentést követő négy órán belül azonosították és otthonában igazoltatták a feltételezett elkövetőt. A 30 éves férfit a nyomozók jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy egy szórakozóhelyről szeretett volna hazajutni, ezért vitte el a robogót. A rendőrök a kővágóörsi ingatlan udvarán megtalálták a járművet és visszaadták a tulajdonosának.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Tapolcai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.