Fegyverek és lőszerek

2019. 11. 19., k - 10:40
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagyatádi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást az illegális lőfegyverek ügyében.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a nagyatádi rendőrök előzetes információk alapján 2019. augusztus 3-án a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával Héreg belterületén igazoltattak egy gépkocsit. A jármű átvizsgálása során a motortérben egy lőfegyvert és egy hangtompítót találtak, amiket lefoglaltak. A beszerzett adatok szerint a járműben senki nem rendelkezett a fegyver tartásához szükséges hatósági engedéllyel. A 23 éves bolhási nőt, a 26 éves nagykorpádi, valamint a 32 éves mikei férfit elfogták és előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra.

A nyomozás során a rendőrök látókörébe került egy 72 éves héregi lakos is, akitől a feltételezett elkövetők a fegyvert vásárolták. A férfinél tartott házkutatás alkalmával további lőfegyvert és lőszereket találtak és foglaltak le. A nyomozók a négy személyt lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, közülük a 32 éves és a 72 éves férfi azóta is letartóztatásban van.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az eljárás iratait 2019. november 15-én vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.