Fegyveres szökött rab

2019. 09. 25., sze - 12:10
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK Nyomozó Főosztály nyomozói 7 hónap alatt befejezték annak a férfinak az ügyét, aki ítélethirdetést követően megütötte a biztonsági felügyelőt, elvette a fegyverét és megszökött a Fővárosi Törvényszék épületéből.

A 35 éves budapesti Sz. Károly 2019. február 15-én délelőtt a Fővárosi Törvényszék Budapest V., Markó utcai épületében az ítélethirdetést követően többször megütötte a biztonsági felügyelőt és elvette a fegyverét. A férfi ezután megragadta az egyik biztonsági őr karját, és a lőfegyvert a fejéhez tartva kimentek az épületből, majd az utcán az őrt elengedte. Sz. Károly Budapest V. kerületében, a Stollár Béla utca és Bihari János utca kereszteződésénél megállított egy autót, amelynek vezetőjét fegyverrel kényszerített arra, hogy segítse menekülésében.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a bejelentést követően elrendelték a főváros rendőri zárását és hajszát indított a fegyveres menekülő elfogására.  Sz. Károlyt a rendőrök a XV. kerületben fogták el, miután a feltorlódott forgalom miatt megállt az autó, és a férfi kiugrott belőle. Sz. Károly még megkísérelt megszerezni egy másik autót is, de közben utolérték a rendőrök. A férfi a rendőrök irányába fordult a fegyverrel, illetve azt a járművek vezetőire is ráfogta, ezért a rendőrök több célzott lövést adtak le rá. Sz. Károlyt elfogását követően súlyos, életveszélyes sérülésekkel a mentők kórházba vitték.

Később a nyomozók a férfit 15 bűncselekmény – többek között terrorcselekmény, fogolyszökés és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett – miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során Sz. Károly beismerte a bűncselekmények elkövetését.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.