Fél órán belül elfogták

2019. 07. 08., h - 11:27
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások elfogták azt a helyi férfit, aki betört egy lakásba Tiszacsegén.
A balmazújvárosi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 30 éves férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a feltételezett elkövető 2019. április 21-én 17 óra 30 perc körül Tiszacsege, Kazinczy utcában betört egy ingatlanba, ahol értékek után kutatott. A férfi több berendezési tárgyat a lakóház előszobájába vitt, azonban megzavarták, így elfutott.

A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd a férfi keresésébe kezdtek. A járőrök a 30 éves helyi lakost a közelben igazoltatták, majd előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók a feltételezett elkövetőt gyanúsítottként kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.