Félre akarta vezetni a rendőröket, másra terelte a gyanút

2021. 11. 10., sze - 09:03
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy 20 éves helyi férfi 2021. február 14-én az esti órákban Letenyén befeszítette egy lakóépület ablakát, majd a lakásban kutakodott, végül azonban üres kézzel távozott, betöréssel 30 ezer forint rongálási kárt okozott.

A betöréssel alaposan gyanúsítható helyi lakos kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte, társaként egy miháldi lakost nevezett meg, aki azonban a betörést tagadta. A szembesítés során nevezettek kitartottak állításaik mellett. Az eljárás előmozdítása érdekében a rendőrök beszerezték a miháldi férfi telefonszámának cellaadatait, mely szerint nevezett telefonja a bűncselekmény elkövetésének időszakában nem volt Letenyén. 

Ezért a rendőrök ismét kihallgatták a betöréssel gyanúsított férfit, aki az újabb kihallgatása során megtört és elmondta, hogy az általa megnevezett férfi valóban nem vett részt a betörésben, azt csak kitalálta, hogy mentse magát.

A letenyei férfinek – mivel az általa megnevezett személyt valótlanul vádolta meg a betöréssel, - lopás kísérletének vétsége mellett hamis vád bűntett elkövetése miatt is felelnie kell.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.