Fémhulladékot loptak, a győri rendőrök elfogták őket

2020. 08. 17., h - 08:03
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 39 és egy 30 éves nőt értek tetten a járőrök.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. augusztus 16-án 21 óra 40 perckor, miszerint Győrben, egy hulladékudvar területéről valakik éppen fémhulladékot lopnak. A helyszínre érkező járőrök a telephely kerítését két helyen kivágva találták, ezért átvizsgálták a területet, ahol egy 39 és egy 30 éves nőt találtak, akik addigra mintegy 150 kilogramm fémhulladékot gyűjtöttek össze a kerítésen kívül. Az elkövetők furgonjának ellenőrzése során az egyenruhások megállapították, hogy az azon elhelyezett rendszám nem a jármű eredeti hatósági jelzése.

.

A két nőt a rendőrök elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók mindkettőjüket lopás vétség, továbbá a jármű vezetőjét egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.