Fényes nappal verekedtek össze egy parkolóban

2019. 11. 09., szo - 08:32
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bot és gázspray is előkerült abban a verekedésben, ami Tiszacsegén történt egy bolt pakolójában. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrségre 2019. július 17-én 11 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy három férfi összeverekedett Tiszacsegén egy élelmiszerbolt parkolójában. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, és elszámoltatták a verekedőket. Mint kiderült, egy 51 éves helyi férfi és 19 éves fia verekedett össze egy ugyancsak tiszacsegei 38 éves ismerősükkel. A férfiak egy korábbi nézeteltérésükön szólalkoztak össze, ami egészen addig fajult, hogy verekedni kezdtek. A 19 éves fiú egy gázsprayt is használt haragosukkal szemben, míg a 38 éves férfi egy bottal ütötte ellenfeleit. A járőrök előállították őket a rendőrőrsre, ahol gyanúsítotti kihallgatásukon mind a hárman beismerő vallomást tettek. A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást velük szemben.

A nyomozó hatóság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.