Fűnyírót akart lopni

2017. 10. 19., cs - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elfogták a rákospalotai rendőrök azt a férfit, aki egy Budapest XV. kerületében lévő családi ház melléképületéből akart lopni.

A nyomozás eddigi adatai szerint L. Mátyás 55 éves budapesti lakos 2017. október 17-én 12 óra 50 perc körül lefeszítette egy a XV. kerületben a Fő utcában álló családi ház kerítését, és az udvarra bejutva megkísérelte ellopni a melléképületben tárolt biciklit és fűnyírót. A szomszéd észrevette az idegen férfit, mire az gyorsan elsietett az udvarról.

A szomszéd értesítette a rendőröket, akik pár perccel a bejelentést követően a helyszínhez közel, néhány házzal arrébb igazoltatták L. Mátyást. A férfi ruhájának átvizsgálásakor a járőrök találtak egy fél pár kesztyűt, melynek a párját megtalálták a helyszínen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai L. Mátyást előállították, és lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.