Gázolaj-tolvajok őrizetben

2017. 10. 19., cs - 13:04
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hódmezővásárhelyi telephelyeken levőgépkocsikból lopott üzemanyagot két helybéli férfi. A rendőrök elfogták, majd őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket.

A megalapozott gyanú szerint a tolvajok 2017 szeptemberében és októberében két nyerges vontatóból több mint 150 liter gázolajat tulajdonítottak el. Az egyik gyanúsított 2017. október 14-én egy vásárhelyi áruházból az áruvédelmi eszköz eltávolításával több terméket is ellopott.

A nyomozók rövid időn belül azonosították, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták a feltételezett elkövetőket. Egyikőjük otthonában üzemanyag tárolására használt kannákat foglaltak le a rendőrök. A 65 és az 51 éves férfi ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

A nyomozók a terhelteket őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.