Gépkocsikat tört fel

2018. 12. 14., p - 10:29
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítást javasol a 46 éves esztergomi férfival szemben.

Egy Esztergomban parkoló gépkocsit tört fel B. Zoltán 2018. december 11-én este. A 46 éves helybéli férfi egy Skoda típusú személygépkocsi bal első ablakát betörte és eltulajdonította az autóban lévő pénztárcát, a benne lévő készpénzzel és iratokkal együtt. A tulajdonos amint észlelte a bűncselekményt, feljelentést tett a rendőrségen. Az esztergomi rendőrök széleskörű adatgyűjtést folytattak, amelynek eredményeképpen azonosították és két nappal később elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. B. Zoltán gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta azt is, hogy néhány héttel korábban szintén feltört egy autót Esztergomban. Akkor egy Daewoo típusú gépkocsiból egy sporttáskát lopott el, a benne lévő mobiltelefonokkal és töltőkábelekkel.

B. Zoltán ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte gyorsított eljárásban  történő bíróság elé állítását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.