Gyanús volt a szőnyeg

2018. 05. 30., sze - 11:26
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Öt körözés volt érvényben az ellen a férfi ellen, aki megpróbált elbújni az újpesti rendőrök elől.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai jutottak olyan információhoz, hogy egy 34 éves rudabányai férfi Angyalföldön egy lakásban tartózkodik. A férfit öt körözés alapján kereste a rendőrség és a bíróság, lopás, testi sértés, garázdaság és közokirat-hamisítás bűncselekmények elkövetése miatt.   

Az újpesti rendőrök 2018. május 29-én 20 óra 35 perckor megjelentek a lakásnál, ahol a férfi élettársa elmondta, hogy párját napok óta nem látta. A rendőrök azonban a lakásban, a fürdőszoba egyik falán egy oda nem illő szőnyegre lettek figyelmesek, amely mögött egy kis ablak volt, ami alkalmas volt arra, hogy azon egy személy kiférjen.

A járőrök átvizsgálták a társasház udvarát, és megtalálták a fürdőszoba ablaka alatt a bokorban megbújt férfit, akit elfogtak és a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállítottak.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.