Haját tépte, szidalmazta és megharapta

2019. 07. 19., p - 13:00
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 49 éves helyi lakossal szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát fejezték be a napokban a bonyhádi rendőrök.

Egy 56 éves bonyhádi nő tett feljelentést 49 éves kolléganője ellen 2019. május 15-én, aki munkahelyükön előzetes szóváltást követően rángatni kezdte őt, hajába kapott, ruháját tépte, szidalmazta és még az ujjába is beleharapott.  A két nőt végül munkatársaik választották szét. A sértett a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az eset kapcsán a Bonyhádi Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A beszerzett bizonyítékok elemzését követően a 49 éves bonyhádi nőt gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság vétség és becsületsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az asszony a bűncselekmény elkövetését elismerte, és beismerő vallomást tett.

A Bonyhádi Rendőrkapitányságon a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.