Haragosát bántalmazta

2014. 10. 08., sze - 10:30
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sárbogárdi rendőrök vádemelést javasolnak a Nyagylókon verekedő férfi ellen.

A Sárbogárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 26 éves N. Adrián Bencével szemben.

 A székesfehérvári férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy 2014. augusztus 2-án hajnalban egy nagylóki rendezvényen előzetes szóváltást követően bántalmazott egy 27 éves férfit, akinek a bántalmazás következtében eltörött az orra. N. Adrián Bencét a kiérkező járőrök elfogták és a Sárkeresztúri Rendőrőrsre előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

 A Sárbogárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya a napokban befejezte az ügyben folytatott nyomozást és az illetékes ügyészségen vádemelést javasolt. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.