Hárman verekedtek; befejezték az eljárás vizsgálati szakaszát a rendőrök

2020. 08. 11., k - 09:10
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy pásztói családi ház előtt ütötte egymást a három férfi.

A Pásztói Rendőrkapitányság garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt A. László 37 éves, valamint garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt B. Attila 40 éves és T. Péter 25 éves pásztói lakosok ellen folytatott büntetőeljárást.

A nyomozás adatai alapján 2020. április 6-án a délutáni órákban Pásztón a 40 éves férfi, a háza előtt hangos szóváltásba került T. Péterrel, majd a vitát követően egymást ököllel bántalmazták. A dulakodás közben a földre estek, amikor a helyszínre érkező A. László egy széklábbal a 25 éves gyanúsítottat többször a fején megütötte. A bántalmazás következtében T. Péter – az orvosszakértői vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett, de a súlyosabb sérülés elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

A rendőrök a három férfi ellen folyamatban lévő büntetőeljárásban a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait megküldték az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.