Három lopás és két próbálkozás

2019. 01. 11., p - 08:50
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bajai rendőrök elfogatóparancs alapján fogták el azt a bácsalmási férfit, aki a gyanú szerint öt bűncselekmény követett el három hónap alatt.

A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai 2019. január 9-én 10 óra 25 perckor őrizetbe vettek egy 29 éves bácsalmási lakost.

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. október 12-én hajnalban bement az egyik bajai dohányboltba, ahol két elektromos cigarettát vett magához, majd azt próbálta elrejteni. Az eladó azonban ezt észrevette, majd többszöri felszólítására a férfi a termékeket a pultra tette, és kiment az üzletből. Pontosan egy hónap múlva ismét megjelent a dohányboltban, ahol egy üveg whiskyt rejtett a kabátjába. Ekkor már sikerült fizetés nélkül távoznia.  

November elején a férfi egy bajai benzinkútnál próbálkozott, ahonnan a gyanú szerint egy plüssfigurát, két szivargyújtós töltőt és egy doboz édességet tulajdonított el. December 28-án délután pedig az egyik bajai közintézményben járt, ahonnan két mobiltelefont vitt magával.

A lopássorozat egy bácsalmási helyszínen zárult. Az elkövető egy nyitott lakásba besurrant, azonban már az előszobában lebukott. A tulajdonos elzavarta, így megakadályozta, hogy a komódon lévő műszaki cikkeket ellopja.

A bajai rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogatóparancsot bocsátottak ki a bácsalmási férfival szemben, mivel ismeretlen helyen tartózkodott. Őt elfogását követően lopás vétség és lopás vétség kísérlet megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.