Hat órán belül elfogták a csepeli kettős ​betörés elkövetőjét

2021. 07. 07., sze - 07:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a férfi egy cukrászdát és egy bölcsődét is feltört, de csak egy laptopot tudott zsákmányolni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett miatt folytat eljárást egy budapesti férfivel szemben, aki a gyanú szerint egymást követően tört be egy fővárosi cukrászdába, majd egy bölcsődébe is, amely során egy laptopot tulajdonított el.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2021. július 4-én 6 óra körüli időben befeszítette egy XXI. kerületi cukrászda bejárati ajtaját, majd az épület belső üveg ajtaját berúgta és felforgatta a helyiséget. A kutatást követően egy laptoppal távozott az üzletből. Ezután egy közeli bölcsődét szemelt ki, aminek szintén berúgta az ajtaját, majd számos irodát és öltöző szekrényt tört fel. A betörő onnan üres kézzel távozott, azonban a rongálással okozott kár megállapítása még mindig tart.

A nyomozás során a rendőrök azonosították a 30 éves T. Lajost, majd 2021. július 4-én elfogták és előállították a XXI. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A nyomozók a bűncselekményből származó számítógépet is megtalálták és lefoglalták a férfi lakásán, T. Lajos azonban nem nyilatkozott tettével kapcsolatban.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.