Hét kerékpárlopás

2019. 10. 20., v - 11:20
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vették azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint több mint fél tucat kerékpárt tulajdonított el a megyeszékhelyen.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 2019. október 19-én 7 óra 10 perckor többrendbeli lopás miatt őrizetbe vettek egy 60 éves kecskeméti lakost.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2019. május 31-én a hajnali órákban az egyik megyeszékhelyi áruház kerékpártárolójából eltulajdonított egy biciklit. A kétkerekű zárját levágta, így tudta a járművet magával vinni. Néhány hónappal később – szeptemberben – kétszer is visszatért a helyszínre, és mindkét esetben 1-1 újabb kerékpárral távozott.

A rendőrök beazonosították és elfogták D. Istvánt, akit őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgattak ki.  

A nyomozók kutattak a férfi lakhelyén, és az ott talált kerékpárok, alkatrészek és eszközök alapján arra következtettek, hogy a gyanúsított másik lopást is elkövetett. A beszerzett adatok szerint októberben egy másik tárolót is kifosztott. Onnan három lezárt és egy lezáratlan biciklit tulajdonított el.

A lopások rendszerességéből és jellegéből, valamint az eltulajdonított tárgyak számából arra lehet következtetni, hogy a férfi rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedett a bűncselekmények elkövetésekor, így a rendőrök a többrendbeli lopást üzletszerűnek minősítették.

A kecskeméti nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.