Hivatalos személynek adták ki magukat

2019. 05. 22., sze - 12:50
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek két férfit, akik ellenőrnek adták ki magukat egy építkezésen.

Egy szentkirályi férfi 2019. május 21-én segítséget kért a Kecskeméti Rendőrkapitányságtól, mert arra gyanakodott, hogy csalók akarják megkárosítani.

A sértett elmondta, hogy Kerekegyházán, egy házfelújításnál dolgoztak a munkásai, akik telefonon arról értesítették, hogy az építkezésen megjelent két férfi, aki azt állította, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőre. Az idegenek még igazolványt is mutattak a dolgozóknak, majd elmondták, hogy főnöküket több százezer forintra fogják megbüntetni, mert hiányosak a védőeszközök. Ezt követően telefonon kapcsolatba léptek a vállalkozóval, és közölték vele, hogy 150.000 forint készpénz ellenében eltekintenek a feljelentéstől. A vállalkozó már ekkor úgy vélte, hogy nem vámhivatali dolgozókkal áll szemben, és sejtése később be is igazolódott. Munkásai szintén éltek a gyanúperrel, így a férfiak autóját – az esetleges beazonosításhoz – lefotózták.

Az alkalmi ellenőrök a pénz átadásának érdekében találkozót beszéltek meg a fizetési hajlandóságot mutató sértettel, aki ezt követően nyomban a rendőrségre sietett, ahol megtette feljelentését. Így a megbeszélt helyszínen már az egyenruhások gyűrűjében várhatta a két férfit.

A gyanúsítottakat a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói elfogták, csalás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és őrizetbe vették. Bizonyítékként lefoglalták a munkásoknak bemutatott hamis igazolványt is.

A rendőrök a helyi ügyészségen előterjesztést tettek a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására.

A nyomozók kérik, amennyiben bárki hasonló csalás áldozata lett, vagy megpróbálták hasonló módon becsapni, jelentkezzen személyesen a Kecskeméti Rendőrkapitányságon, vagy hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 107, 112 központi  segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.