Hódmezővásárhelyen lopták, Sándorfalván megtalálták

2019. 11. 07., cs - 14:19
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi rendőrök visszaadták tulajdonosának azt a robogót, amit korábban a megyei jogú városból tulajdonított el egy helybeli férfi.

A megalapozott gyanú szerint a 32 éves férfi 2019. október 14-én este a belvárosban sétálva figyelt fel egy társasház előtt lezárt segédmotoros kerékpárra. A gyanúsított eltávolította a lakatot a járműről, majd eltolta azt a helyszínről. Később a motort eladta egy ismerősének, aki nem tudott arról, hogy az bűncselekményből származik.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Ellene lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

A sándorfalvi körzeti megbízott információi alapján a hódmezővásárhelyi nyomozók az eltulajdonított motorbiciklit lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.