Idősek sérelmére - videóval

2017. 03. 08., sze - 04:57
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a szlovák férfit, aki Debrecenben követett el idősek sérelmére bűncselekményeket.

Egy ismeretlen férfi 2016. augusztus 22-én 11 óra körül áramszolgáltató munkatársának adta ki magát és így bejutott egy debreceni idős hölgy lakásába, ahonnan készpénzt lopott el. A rendőrök széleskörű adatgyűjtést, tanúkutatást végeztek és azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, aki ellen a rendőrség országos elfogatóparancsot adott ki. A férfit a Debreceni Rendőrkapitányság nyomozói a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival összehangolt akcióban 2017. március 6-án Győrben elfogták. A rendőrök a 45 éves férfit előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták. A megalapozott gyanú szerint B. J. másik két idős debreceni lakos sérelmére is követett el kifosztást. A rendőrök vizsgálják a gyanúsítottal összefüggésbe hozható további bűncselekményeket, valamint folyamatban van további sértettek felkutatása is.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást a bűnügyi őrizetbe vett szlovák állampolgárral szemben. A nyomozóhatóság előterjesztést tesz a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.