Időseket fosztott ki

2019. 05. 24., p - 07:51
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hatvani férfi ellen folytatott ügy vizsgálatát befejezték a nyomozók.

Korábban már hírt adtunk arról, hogy a rendőrök 2019. február 11-én reggel elfogták azt a 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy három idős személy sérelmére követett el bűncselekményt Hatvanban, a Horváth Mihály úton.

Az első esetben az asszony figyelmét azzal terelte el, hogy kerékpárját meglökte és eközben annak hátsó csomagtartójából elvette pénztárcáját.

Egy férfi zsebében lévő tárcáját próbálta sikertelenül kivenni, majd utána ment és később megszólította, miközben eltulajdonította a kiszemelt értéket.

Utolsó alkalommal egy nőt követett, majd leszólította, ezalatt pedig a kézitáskájából ki tudta venni a pénztárcáját.

Cs. Zsolt ellen őrizetbe vétele mellett több rendbeli kifosztás bűntett elkövetése miatt indult eljárás, majd az Egri Járásbíróság a bűnügyi felügyeletét rendelte el.  

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Hatvani Rendőrkapitányság munkatársai elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket és az iratokat a napokban megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.