Ismerősét akarta kirabolni

2019. 05. 25., szo - 07:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bántalmazta a sértettet és a pénzét is el akarta venni az a tatabányai férfi, aki ellen befejezték a vizsgálatot.

Rablás bűntett kísérlet és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 35 éves tatabányai férfi ellen. A gyanú szerint V. János 2019. március 2-án délután Vértesszőlősön, a Baromállás dűlőben előzetes szóváltást követően bántalmazta ismerősét és megpróbálta elvenni tőle a nála lévő készpénzt. Miután a pénzét nem tudta megszerezni, elmenekült a helyszínről. A sértett azonnal feljelentést tett a rendőrségen. A tatabányai rendőrök pár óra múlva elfogták V. Jánost, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A férfit a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezésére a bíróság március 5-én elrendelte letartóztatását.

A Tatabányai Rendőrkapitányság az ügyben a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a Tatabányai Járási Ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.