Ismerősétől csalt ki több millió forintot

2017. 12. 07., cs - 09:22
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Lőfegyverei is voltak annak a gyanúsítottnak, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége Debrecenben fogott el.

Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy egy ismerősének három alakalommal, különböző pénzösszegeket adott kölcsön, azonban a férfi a több mint 6 millió forintból semmit nem fizetett vissza neki és egy ideje már nem tudja őt elérni. A nyomozók a beszerezett információk alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen 2017. november 21-én, egy debreceni szórakozóhelyen elfogtak. A rendőrök G. Sándort előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság 2017. november 23-án elrendelt.

A nyomozók a gyanúsítottnál tartott házkutatás során két – engedély nélkül tartott - lőfegyvert vagy annak utánzatát, valamint lőszereket foglaltak le, amelyek szakértői vizsgálata folyamatban van.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 63 éves férfival szemben üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, továbbá lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást, amelyben további nyomozati cselekmények várhatóak.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elfogták a gázolókat

A halálos közúti közlekedési balesetet okozó 19 és 20 éves fiatalokat a miskolci rendőrök elfogták és előállították.

 

Elgázolták

Belehalt sérüléseibe a helyszínen egy 55 éves miskolci férfi, akit elütöttek és cserbenhagytak.