Ismét eltiltva közlekedett, őrizetbe vették

2020. 01. 15., sze - 11:49
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy zalaszabari férfival szemben intézkedtek a nagykanizsai rendőrök.

Soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel az a 23 éves helyi férfi, akit a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei ellenőriztek 2020. január 14-én 18 óra 45 perckor Zalaszabaron a Kossuth utca és a Kinizsi út kereszteződésében.  Az intézkedő egyenruhások megállapították, hogy a férfi a járművezetéstől eltiltás hatály alatt áll és az általa vezetett Mazda típusú gépkocsi rendszám, és érvényes hatósági engedély nélkül vett részt a közúti forgalomban.

Felmerült a gyanúja annak is, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott a férfi, ezért elfogták és további mintavételre előállították.  Mivel a személy eltiltás hatálya alatt vezette járművét, ezért szabálysértési őrizetbe vették a nagykanizsai rendőrök. A sofőr ellen az eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt szabálysértési-, járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt pedig büntetőeljárás indult.  

Kilenc nappal korábban a férfival szemben már történt rendőri intézkedés eltiltás hatály alatti járművezetés miatt, annak eredményeként további 10 hónapra eltiltották a közúti járművezetéstől, és közérdekű munkát szabtak ki vele szemben.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy amennyiben a közúti ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a gépjárművezető a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, úgy az egyes szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény értelmében, ezen szabálysértés elkövetése akár hatvan napig történő elzárással, vagy háromszázezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.