Ittas nyolcas – Sofőrök állhatnak bíróság elé, mert ittasan vezettek

2021. 02. 26., p - 10:40
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mások életét, és saját életüket is veszélyeztetik, akik ittasan járművet vezetnek! A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket nyolc, ittas járművezetővel szemben folytatott.

ittas1

Közúti ellenőrzések során - 2021. február 25-ét megelőzően - a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén szűrték ki a forgalomból a rendőrök azt a nyolc sofőrt, akik a megalapozott gyanú szerint vezetésük megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a sofőrökkel szemben, amelyek során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek. Köztük annak a 35 éves sofőrnek az ügyét is, aki 2021. január 18-án okozott ittasága miatt közúti közlekedési balesetet. A sofőr Radostyánban közlekedett, amikor egy útszélén parkoló autóhoz képest nem tartott megfelelő oldaltávolságot, és nekiütközött az álló autónak, ami elsodorta annak tulajdonosát.

ittas

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közeledők figyelmét, hogy akik ittasan járművet vezetnek, veszélyeztetik saját és mások életét, testi épségét. Soha ne üljenek ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, melyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedjék meg családtagjaiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek sem, hogy ittasan gépjárművet vezessenek! Mindannyiunk közös érdeke, hogy kevesebben sérüljenek meg, illetve veszítsék életüket az utakon.

„... hogy mindenki hazaérjen!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.