Ittasan gázolt

2018. 02. 01., cs - 09:11
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetben egy nő életét vesztette, a monori rendőrök vádemelést javasolnak az ügyben.

A Monori Rendőrkapitányságon indult eljárás segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy maglódi férfi ellen. 

A nyomozás adatai szerint a 42 éves férfi 2016. október 25-én este Gyömrő lakott területén belül közlekedett gépkocsijával, amikor elütött egy kerékpáros nőt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A férfi a balesetet követően segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, majd később feladta magát a rendőrségen. Az eljárás során beszerzett szakértői vélemény szerint a gyanúsított ittasan vezette járművét a baleset idején.

A monori rendőrök az ügyben folytatott nyomozást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat a Budakörnyéki Járási Ügyészségre küldték meg vádemelési javaslattal.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérik a lakosság segítségét a Budaőrsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.