Ittasan, vezetői engedély nélkül szenvedett balesetet

2019. 07. 13., szo - 08:14
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vasvári Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2019. május 18-án, Oszkó belterületén. Egy helyi lakos motorral közlekedett, amikor haladása során elvesztette uralmát a járműve felett és a motorról a földre esett. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a 25 éves férfi alkohol fogyasztását követően vett részt járművével a közúti forgalomban, amelyet a vele szemben alkalmazott alkoholteszter is igazolt. Munkatársaink megállapították továbbá, hogy a motoros nem rendelkezik vezetői engedéllyel és a motort – egy ismerősének a garázsából – engedély nélkül vitte magával, ezért a férfit előállították. Vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség, valamint jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

Az ügy vizsgálatát a Vasvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Szombathelyi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.