Ivott, balesetet okozott, majd elhajtott

2021. 09. 12., v - 10:15
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 64 éves helyi férfival szemben folytattak, aki 2021. január 12-én ittasan okozott személyi sérüléses balesetet, majd megállás nélkül elment.

Mint arról korábban beszámoltunk, bejelentés érkezett 2021. január 12-én a délutáni órákban, hogy Bonyhád egyik utcájában baleset történt. Az egyik sofőr, az ütközést követően megállás nélkül elhagyta a helyszínt. A rendőrök a helyszínre érkezve azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, és rövid időn belül azonosították a balesetben részes járművet, melyen friss sérülések voltak. Az egyenruhások elfogták a kocsi 64 éves sofőrjét is. A férfit megszondáztatták, mely pozitív – magas – értéket mutatott. Ezt követően a járművezetőt további mintavételre is előállították. A helyszínelés és adatgyűjtés során kiderült, hogy a balesetben részes kocsi utasa megsérült. Az elsődleges intézkedéseket követően a bonyhádi rendőrök őrizetbe vették a 64 éves sofőrt, akinek a vezetői engedélyét is bevonták.

A férfinak segítségnyújtás elmulasztása bűntett és ittas járművezetés vétség miatt is felelnie kell. Az eljárás során bevont szakértő megállapította, hogy a férfi szervezetében etil-alkohol volt az baleset időpontjában. A férfi elismerte, hogy a vezetést megelőző időben alkoholt fogyasztott.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.