Kábítószer-kereskedőket fogtak el a soproni rendőrök

2020. 11. 27., p - 15:12
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Családi vállalkozásban terjesztette anya és fia a drogot.

A Soproni Rendőrkapitányság bejelentés alapján indított eljárást ismeretlen tettesek ellen, kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozók több hónapon át tartó munkája eredményeként beazonosították a drogterjesztőket, H. Anitát, valamint fiát, B. Sándort. A kábítószer-terjesztő családtagokat a bűnügyesek  2020. november 24-én Sopronban fogták el.

A 40 éves anya és 19 éves fia lakásán tartott kutatások során a nyomozók - hűtőszekrényben, dísztárgyakba és dobozokba rejtve - egy kilogramm marihuánát, 480 ecstasy tablettát, körülbelül fél kilogramm metamfetamint, kisebb mennyiségben kokaint, illetve jelentős értékben készpénzt találtak, és foglaltak le. A rendőrök vagyonvisszaszerzés keretében intézkedtek több ingóság lefoglalására is.  

1

Az eljárásban az anya elismerte, hogy a különböző fajtájú kábítószereket értékesíteni akarta, és ezért tartotta otthonukban.  

A nőt és fiát kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.