Kábítószergyanús anyag volt náluk

2018. 09. 26., sze - 08:45
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök három fiatallal szemben indítottak büntetőeljárást kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Mosonmagyaróvár belterületén a rendőrök 2018. szeptember 25-én 20 órakor három férfit igazoltattak, akik egy autó mellett álltak. Az ellenőrzésük során a fiatalok zavartan viselkedtek, ezért a járőrök közölték velük, hogy átvizsgálják a ruházatukat. A felszólításra mindhárman önként előadták a náluk lévő kábítószergyanús anyagokat. Egyikük a nadrágjának bal zsebéből, míg a másik két férfi alsónadrágjából vette elő a kábítószergyanús növényi származékokat, valamint az egyik férfi zoknijából egy digitális mérleg és egy dohánytörő is előkerült.

A rendőrök mindhárom fiatalt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nyomozói a két 18 éves férfival és fiatalkorú társukkal szemben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.