Kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök az igazoltatott fiataloknál

2020. 09. 26., szo - 08:58
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A három huszonéves fiatalembert kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki a mosonmagyaróvári nyomozók.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság járőrei 2020. szeptember 24-én éjjel Héderváron ellenőrizték egy személygépkocsi vezetőjét és két utasát. Az igazoltatáskor a három fiatal zavartan viselkedett, ezért a rendőrök tételesen átvizsgálták az autót, a ruházatukat, valamint a csomagjaikat is. Ennek során a kesztyűtartóban besütött végű fecskendőkre bukkantak, amelyekben fehér kristályos por volt, majd az egyik utas hátizsákjából további kábítószergyanús anyag, valamint az adagoláshoz szükséges eszközök kerültek elő, ezért mindhárom férfit elfogták.

A rendőrkapitányságra történt előállításukat követően velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindegyikük esetében pozitív lett, ezért 2020. szeptember 25-én hajnalban a nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.