Kalapáccsal ütötte

2016. 11. 18., p - 12:53
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök befejezték a nyomozást az ellen a fiú ellen, aki a megalapozott gyanú szerint meg akarta ölni édesanyját.

A nyomozás adatai szerint 2015. december 6-án 3 óra körül J. Nándor  debreceni otthonuk nappalijában alvó édesanyját egy kalapáccsal többször fejen ütötte. A 21 éves fiú – miután a sértett a bántalmazás hatására megmozdult – a nő fejét ismételten több alkalommal megütötte, amelynek során a kalapács nyele eltört, emiatt cselekményét abbahagyta és bement a szobájába. Az orvosi vélemény alapján a sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrök az esetről történt bejelentést követően a támadót gyanúsítottként kihallgatták. A helyi lakos beismerő vallomást tett, elmondta, hogy azért bántalmazta édesanyját, mert meg akarta ölni.   

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a főügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egészségügyi védőháló

A rendvédelmi szervek állományának hivatásos tagjai az átlagosnál nagyobb fizikai, pszichikai – esetlegesen biológiai, kémiai – kockázatnak lehetnek kitéve mindennapi munkájuk során.

 

Felgyorsult az ügymenet

2014 óta a 112-es hívásfogadó központok munkatársait kell tárcsázni baj esetén. Az elmúlt öt évben 25 milliónyian hívták fel ezt a számot, és sajnos nem csak akkor, ha segítséget akartak kérni.