Karóval ütötte meg haragosát

2018. 08. 15., sze - 08:19
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök a káli férfit.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást egy káli lakossal szemben.

A férfit azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2018. augusztus 14-én 15 óra 30 perc körül Kálban, a Dobó utcában előzetes szóváltást követően egy helyi lakossal bántalmazták egymást, majd egy fa karóval fejen ütötte haragosát, aki az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett.  A 22 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök és gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.