Kávéházból lopott, őrizetbe vették

2017. 08. 19., szo - 08:09
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vettek egy férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy kávéház személyzeti helyiségéből pénzt lopott.

A 42 éves férfi 2017. augusztus 17-én, 20 óra körül ment be a szegedi kávéház személyzeti helyiségébe, ahol egy pénzkazettából pénzt tulajdonított el, majd távozott a helyszínről. A rendőrök a vendéglátóhely biztonsági kamerájának felvételei alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit kevesebb mint egy óra alatt elfogtak és előállítottak. A tolvajt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte.

Ellene a Szegedi Rendőrkapitányságon lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók a férfit őrizetbe vették, majd az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.