Kerékpárokat loptak Mohácson

2021. 07. 15., cs - 13:55
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták az elkövetéssel gyanúsítható fiatalokat, az egyik kerékpárt már vissza is adták a tulajdonosnak.

A rendőrségre több olyan bejelentés is érkezett az elmúlt egy hónapban, amelyet meglopott mohácsi kerékpár-tulajdonosok tettek. A rendőrök a beszerzett információk alapján beazonosították, majd 2021. július 12-én elfogták, előállították, és kihallgatták az elkövetéssel gyanúsítható egyik fiút, azonban az elkövetői kör az adatgyűjtés eredményeképpen egyre csak bővült. Minden napra jutott újabb elkövető, július 14-ére már négy gyanúsítottja lett az ügynek.

A rendőrök azzal gyanúsítják a fiatal fiúkból álló csapat tagjait, hogy 2021. június 17-e és július 9-e között mohácsi társasházak alagsoraiból és tárolóhelyiségeiből összesen négy kerékpárt loptak el. A bűncselekményeket általában párban követték el, a bicikliken pedig megpróbáltak minél hamarabb túladni. A rendőrök a négy kerékpárból hármat megtaláltak, majd lefoglalták azokat, és egyet már vissza is adtak a tulajdonosnak.

A 18 éves és a három 17 éves fiú ellen lopás miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.