Kések és szamurájkard - garázdaság Cegléden

2019. 04. 15., h - 18:07
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök három helyi férfit vettek őrizetbe.

A jelenlegi adatok szerint 2019. április 12-én 23 óra körül N. Ádám, Sz. József és N. László egy Suzuki típusú személygépkocsival közlekedtek Cegléden, a Széchenyi úton, majd követni kezdtek egy BMW típusú gépkocsit, amelyben a sértett és annak ismerőse ült. Cegléden a Molnár utcában egy ingatlan előtt megálltak, majd mindkét gépjárműből valamennyien kiszálltak. N. Ádám és N. László kést, míg Sz. József szamurájkardot vett magához, majd kiabálni és verekedni kezdtek a BMW utasaival, valamint a sértettek védelmére kelt személyeket is bántalmazták.

"

A bántalmazás során a 19 éves Sz. József a nála lévő szamurájkarddal a sértett fejére vágott, aki ennek következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Ezt követően a támadók a helyszínről elmentek. Az esetről egy nő tett bejelentést a rendőrségre. A rendőrök a ceglédi férfiakat azonosították, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2019. április 15-én elrendelt.

"

A Ceglédi Rendőrkapitányság N. Ádám és N. László ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, míg Sz. József ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és súlyos testi sértés bűntett miatt folytatja az eljárást.

"

A ceglédi rendőrök az eset kapcsán - szabadlábon hagyásuk mellett - további két férfi ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.