Késsel fenyegetőzött, letartóztatását kezdeményezik a szentesi rendőrök

2020. 12. 09., sze - 10:58
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a nyomozók azt a 49 éves helybeli férfit, aki egy késsel fenyegetett meg két szociális dolgozót Szentesen. Felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt kell felelnie.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2020. december 8-án 11 óra körül ügyintézés céljából kereste fel a Szentesi Családsegítő Központot, ahol egy esetmenedzser és egy családgondozó fogadta. A megbeszélés során szóba került a gyanúsított gyermekének családból történő kiemelése, mire ő elővette a nála lévő kést és azzal megfenyegette az ügyintézőket. A szociális szakembereknek sikerült megnyugtatniuk a férfit, személyi sérülés nem történt.
A rendőrök a terheltet előállították a Szentesi Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás. Kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására.
A nyomozók a gyanúsított lakhelyén tartott kutatás során lefoglalták a kést.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.