Két bűncselekmény miatt felelhet

2019. 05. 14., k - 09:35
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 19 éves helyi lakos ellen, aki az újév első napján lopott.

A Dorogi Rendőrkapitányság lopás vétség, valamint kifosztás bűntett elkövetése miatt folytatott büntetőeljárást egy 19 éves nő ellen. A gyanú szerint a tettes 2018. december 31-én együtt szilveszterezett a barátnőjével, annak dorogi otthonában. Éjfél után mindketten lefeküdtek aludni, de a vendég hajnalban megébredt. A lakásban kutatást végzett, ahonnan egy mobiltelefont, bizsu ékszereket, karórát, valamint kozmetikai terméket és készpénzt lopott el, miközben a barátnője még aludt. A gyanúsított a pénzt később elköltötte, a telefont eladta és a kozmetikumok egy részét is elhasználta. A sértett 2019. január 1-jén tett feljelentést a rendőrségen. A nyomozók azonosították és január 9-én gyanúsítottként kihallgatták M. Tímeát, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. A rendőrök a kutatás során az ellopott termékek egy részét megtalálták és lefoglalták. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és vádemelési javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.