Két nap két bűncselekmény

2018. 07. 27., p - 12:00
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki lopásokkal gyanúsítható.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2018. július 26-án 12 óra 55 perckor elfogott és őrizetbe vett egy 34 éves helyi lakost, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. július 16-án 13 óra 30 perc körül egy – a Losonczy utcában parkoló – nyitott autóból hátizsákot tulajdonított el. A táskában laptop, készpénz, bankkártyák és személyes iratok voltak.

 

A rendőrök a nyomozás során azt is kiderítették, hogy a férfi egy nappal később besurrant egy cég telephelyére, ahonnan egy kerékpárt lopott el.

 

B. Bélát a nyomozók lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Alvilági módszerekkel fenyegetőztek

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Bűnszervezetek Elleni Osztálya öt férfival szemben indított eljárást önbíráskodás bűntett miatt. Közülük ketten letartóztatásban vannak.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.