Kiskunhalasi autókereskedőhöz vezettek a szálak; a rendőrök elfogták az autótolvajokat

2020. 05. 30., szo - 09:52
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az erzsébetvárosi rendőrök a gépkocsitolvajokat és az orgazdasággal gyanúsítható autókereskedőt is őrizetbe vették.

 A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányságán 2020. május 26-án reggel egy férfi tett feljelentést, hogy az éjszaka folyamán ellopták az autóját a Verseny utcából. A nyomozók az ellopott gépkocsira körözést adtak ki, majd forró nyomon megkezdték az elkövetők felkutatását és az autó keresését. A nyomozók a széleskörű adatgyűjtés és kamerafelvételek elemzését követően megállapították, hogy az autóval a fővárost a XV. kerület érintésével hagyta el az ismeretlen elkövető, aki egészen Kiskunhalasig vitte a lopott gépkocsit. Útja során felvezetést is kapott; társa Budapesttől egy másik autóval kísérte a tolvajt egészen egy kiskunhalasi autókereskedésig.

A VII. kerületi nyomozók tíz órával a bejelentést követően az autókereskedőnél megtalálták az ellopott autót, majd a telephely mellett egy kilazított kockakő alá rejtve a gépkocsi indítókulcsát is. A nyomozók az autókereskedőt, a 45 éves kiskunhalasi T. Attilát a telephelyen elfogták, majd előállítását követően orgazdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök ezután azonosították a két autótolvajt a 19 éves P. Melindát és társát, a 49 éves Sz. Valentint, akik a nyomozás adatai szerint a kereskedőnek értékesítésre akarták átadni a járművet. A nyomozók a két román állampolgár ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Az erzsébetvárosi rendőrök a lopással gyanúsítható párost 2020. május 27-én délután egy ferencvárosi lakásban fogták el. A nyomozók kábítószer-kereső kutya segítségével a lakásban alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagokat találtak. Az elkövetőkkel szemben alkalmazott kábítószer fogyasztást kimutató gyorsteszt Sz. Valentinnál pozitív jelzést adott amfetamin hatóanyagra. A rendőrök lefoglalták az elkövetők által használt autót is, amelyben hiánytalanul megtalálták a lopott autóból hiányzó értékeket.

A BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a román állampolgárságú nőt és férfit lopás bűntett, valamint kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók P. Melindát, Sz. Valentint és T. Attilát kihallgatásukat követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A rendőrök a megtalált és lefoglalt autót visszaadták a tulajdonosának.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.