Kiszúrták

2022. 01. 26., sze - 07:50
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Újabb katalizátortolvajt fogtak el a zuglói rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2022. január 19-én két bejelentés érkezett egymás után, mely szerint a XIV. kerületi Laky Adolf utcában két parkoló autó katalizátorát is ellopták.

A zuglói körzeti megbízottak másnap 10 óra 15 perckor felfigyeltek egy gyanús sofőrre, aki a rendőrautót észlelve félreállt, majd kiszállt a járműből és sétálni kezdett. A 22 éves férfi igazoltatásakor nemcsak az derült ki, hogy még sosem volt jogosítványa és az autó iratait sem tartotta magánál, de a kocsijának csomagtartójából különféle szerszámok és egy kiszerelt katalizátor is előkerült. A fiatal férfi a helyszínen beismerte a lopásokat.

V. Sándort kétrendbeli lopás bűntett miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt. Az általa elkövetett szabálysértések miatt szabálysértési feljelentést tettek vele szemben.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.