Kocsiból árulták

2019. 02. 15., p - 10:12
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyíradonyi rendőrök őrizetbe vették azt a két fiatal férfit, akik új pszichoaktív anyaggal kereskedtek.

A nyíradonyi körzeti megbízott 2019. február 14-én 17 óra körül a Bokrétás utcában egy személyautóra lett figyelmes, amiben látta, hogy többen is ülnek. Az egyenruhás odament a kocsihoz és igazoltatta a benne ülőket. Az intézkedés során gyanús lett a rendőrnek a fiatal fiúk viselkedése, ezért erősítést hívott, és átvizsgálta a ruházatukat, valamint a gépkocsit is. Az autóban utazó 22 éves V. Zsoltnál és a 21 éves G. Richárdnál több, előre kiporciózott zöld növényi származékot talált, míg a másik három, 23, 22 és 19 éves utasoktól egy-egy alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot foglalt le. Az öt fiatal férfit előállították a Nyíradonyi Rendőrőrsre, ahol kihallgatták őket. A nyomozás adatai szerint V. Zsolt és G. Richárd a tettenéréskor új pszichoaktív anyagot adott el a helyi fiataloknak. A két nyírbátori lakost gyanúsítotti kihallgatásukat követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A megalapozott gyanú szerint a két férfi rendszeresen járt a településre azért, hogy új pszichoaktív anyagot áruljon.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a gyanúsítottakkal szemben.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.