Kocsikázni támadt kedve

2019. 12. 04., sze - 12:53
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás és jármű önkényes elvétele miatt is eljárást indítottak a nyomozók egy újvárfalvai férfivel szemben.

Az ügy adatai alapján 2019. december 3-ra virradó éjszaka két somogysárdi ingatlan udvarára is besurrant egy akkor még ismeretlen elkövető, aki az udvaron álló személyautókban kutatott a járműben hagyott indítókulcs reményében. Ahol kulcsot nem talált, ott kisebb értékeket – többfunkciós zsebkést, autós töltőt és parfümöt – vett magához, végül az egyik autóval távozott a helyszínről.

A tulajdonosok másnap reggel tettek bejelentést a Nagybajomi Rendőrőrsre, ahol a nyomozók és körzeti megbízottak azonnal hozzáláttak a bűncselekmény felderítéséhez. Az éjszaka folyamán elkötött autót a település tanintézménye udvarán megtalálták, az adatgyűjtés során a hatóság látókörébe pedig egy 18 éves újvárfalvai férfi került.

A feltételezett elkövető lakóhelyén tartott házkutatás során előkerültek az ellopott értékek, így a rendőrök elfogták és előállították őt a rendőrőrsre, ahol lopás vétség és jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatalember beismerő vallomásában elmondta, az autót nem ellopni akarta, csak kocsikázni támadt kedve.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.