Láncfűrészt lopott

2018. 07. 18., sze - 08:51
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Dabasi Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal fejezte be az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint a 34 éves férfi 2018. június 14-én 16 óra körül a sértett Dabas, Vörösmarty utcában parkoló lezáratlanul hagyott gépjárművéből eltulajdonított egy benzinmotoros láncfűrészt. A férfi cselekményét a sértett észlelte, majd az elkövető után szaladt, aki menekülés közben a láncfűrészt egy közelben található bokor alá rejtette, majd elszaladt. A sértett az esetet bejelentette a rendőrségen. A rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés során azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 34 éves dabasi férfit. A járőrök a helyi lakost 2018. július 4-én Dabason elfogták és a rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Dabasi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal átadta az ügyészségnek.

A gépjárműből történő lopások megelőzése érdekében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi tanácsokat adja:

  • Minden esetben zárja le gépkocsiját, és a riasztót kapcsolja be. Ezt minden alkalommal ellenőrizze is!
  • Értéktárgyat (kézitáska, GPS-készülék, mobiltelefon) ne hagyjon a gépkocsiban. Minden esetben ellenőrizze, hogy értéktárgy nem maradt a kocsiban, még akkor is, ha csak egy pár percre szalad be valahova gyors ügyintézésre!
  • Csomagjai bepakolásánál ügyeljen arra, hogy közben senki ne figyelje meg, hogy pontosan mit tett a csomagtartóba, utastérbe!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.