Lebukott a bolti tolvaj

2019. 04. 05., p - 10:49
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi rendőrök elfogták azt a várpalotai férfit, aki két drogériából is lopott.

Egy veszprémi illatszerboltból érkezett bejelentés a rendőrségre 2019. április 3-án 11 óra körül, hogy bolti tolvajt tartóztattak fel. A helyszínre érkező rendőröknek az üzlet munkatársai elmondták, hogy egy férfi két csomag borotvapengét rejtett a ruházata alá, melyeket fizetés nélkül szándékozott a boltból kivinni. A járőrök az adatgyűjtés során azt is megállapították, hogy a tetten ért 24 éves személy 2019. március 19-én is járt az üzletben és hasonló módszerrel három üveg parfümöt lopott el, valamint 2019. április 1-jén egy másik drogériából szintén borotvapengét és illatszert vitt el. A lopások által az üzleteket működtető cégeknek összesen közel nyolcvanezer forint káruk keletkezett, míg az utolsó alkalommal a veszélyeztetett érték húszezer forint volt.

A járőrök a várpalotai férfit elfogták, majd előállították a helyi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.