Lebuktak a besurranók

2018. 10. 02., k - 09:23
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök két győri lakost gyanúsítanak öltözői és irodai lopásokkal.

A nyomozás adatai szerint két férfi 2018. szeptember 18-án 14 óra 35 perc és 15 óra közötti időben, Győrben egy étterem előterében őrizetlenül hagyott hátizsákból ellopta három diáklány pénztárcáját, a benne lévő személyes irataikkal és készpénzükkel együtt.

A széleskörű adatgyűjtés során a rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyekként azonosították a 26 éves K. Krisztiánt és a 30 éves K. Gyulát. A két győri férfit a járőrök 2018. szeptember 27-én elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták őket.

A rendőrök a folyamatban lévő bűnügyek vizsgálata során megállapították, hogy a két tolvaj 2018. szeptember 11-e és 2018. szeptember 17-e között több győri közintézmény öltözőjébe és tanári szobájába is besurrant, ahol a dolgozók táskáiból szintén pénztárcákat loptak el, bennük készpénzzel, bankkártyákkal és személyes iratokkal.

A győri nyomozók ezért 2018. október 1-én folytatólagosan hallgatták ki K. Krisztiánt és K. Gyulát üzletszerűen elkövetett lopás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.